Ha azt nézzük, hogy az ördög mennyire gyűlöli az embert, és milyen elszánt, hogy elpusztítsa, nem csoda, hogy ilyen sok tragédia és katasztrófa történik a világban.
Valójában meglepő, hogy nem történik több!
Egyszer megkérdeztem erről az Urat, és azt mondta, hogy a sötétség birodalmának sok időre van szüksége, hogy nagy katasztrófákat előkészítsen. Vegyük például a repülőipart.

Rendkívül ellenőrzött iparág, és nagyon komolyan betartják a szabályokat, mert a repülésben a biztonság elsődleges fontossággal bír.
Egy ilyen szigorúan ellenőrzött rendszer esetén az ördögnek nagyon meg kell dolgoznia azért, hogy katasztrófát tudjon okozni.
Nem tudja bármikor csak úgy felforgatni a dolgokat.

Ha megtehetné, akkor még ma leszedne minden repülőgépet az égről. De nem tudja megtenni.
Miért? Mert meg van kötve. A Biblia szerint az ember számára ismert módszerekre van korlátozva. Bizonyos feltételeket meg kell teremtenie természetes szinten, ha kezet akar rád emelni.

Ehhez embereket kell használnia.
De hála Istennek mi nem vagyunk az ember számára ismert dolgokra korlátozva.

Mi szabadon használhatjuk azt, ami Isten számára ismert! A harcot különleges fegyverekkel vívjuk.
Mit jelent ez? Azt, hogy az ördögöt szépen összekötözöd, berakod egy zsákba, és bekötöd a zsák száját.
Az ördög nem tud neked ártani, csak ha helyet adsz neki.

Nem tud egyszerűen besétálni az életedbe, és lopni, pusztítani, csak akkor, ha bűnbe, kétségbe, tudatlanságba és engedetlenségbe tud vinni téged.
Tehát ha bajt okozott neked, akkor kérd a Szent Szellemet, hogy mutassa meg, hol engedted be ezeket a dolgokat. Azután térj meg, és szabadulj meg ezektől!
Ha ezt megtetted, akkor vedd elő az Istentől kapott fegyvereidet, és két kézzel lőj az ellenségre!
Vedd elő az Igét! Imádkozz! Használd a hitedet, és kötözd meg vele az ördögöt!
Használd Isten különleges, rendkívüli erejét, hogy megkötözd az ördögöt, és akkor nem tud majd neked ártani.
Igei olvasmány: Efézus 6:10-18
10. Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében.
11. Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.
12. Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.
13. Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok.
14. Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába,
15. És felsarúzván lábaitokat a békesség evangyéliomának készségével;
16. Mindezekhez fölvevén a hitnek paizsát, a melylyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok;
17. Az idvesség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, a mely az Isten beszéde:
18. Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért,

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése