,,💛Aki pedig megtartja az Ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete.
Erről tudjuk meg, hogy Őbenne vagyunk; Aki azt mondja, hogy Őbenne marad, annak úgy kell járnia, amint Ő járt.,, – 1János 2: 5-6
Minél jobban tökéletesíted magad a szeretetben, annál többet teljesítesz be Isten tökéletes akaratából az életedben. Ez azért van, mert minden más szellemi erő a szeretet alapján működik.
A Biblia azt tanítja, hogy a hit is szeretet által működik. És az imáinkra szinte lehetetlen választ kapnunk, ha kilépünk a szeretetből, nem bocsátunk meg, vagy viszálykodunk a testvéreinkkel.
Szeretet nélkül az adakozás sem működik, a nyelvek imája és a prófétálás sem.
A hit kudarcot vall, és a megértés gyümölcstelen. Minden igazság, amit Isten Igéjéből tanulunk, szeretet által működik. Semmi hasznod nem lesz belőlük, ha nem éled az isteni fajta szeretet életét.
Az 1Korinthus 13: 4-8 tökéletes képet fest a szeretet viselkedéséről.
A szeretet türelmes és kedves. Nem irigykedik, és nem fuvalkodik fel, nem cselekszik gorombán vagy önzőn, és nem sértődékeny. A szeretet „mindent elfedez, mindent elhisz, mindent remél, mindent eltűr.”
Nagy feladatnak tűnik, nemde? Mégse ess kétségbe.
Igei olvasmány: 1Korinthus 13: 1-13
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése